A Fehérvár Travel külföldi csoportos körutazások, városlátogatások szervezésére szakosodott utazási iroda. Ebben az ágazatban Magyarország piacvezető utazásszervezője. Az utazások körülbelül kétharmada autóbuszos társasutazás (székesfehérvári és budapesti indulással), a maradék egyharmad pedig repülős társasutazás (ferihegyi indulással). Az utasok közel 50%-a budapesti, de az ország minden megyéjében vannak szép számmal törzsutasok. Közülük sokan már több mint 20-szor vettek részt a Fehérvár Travel társasutazásán.
A cég általában februárban jelenteti meg nyári katalógusát (mely áprilistól novemberig tartalmaz utazásokat), 2001 óta pedig a téli időszakra külön kiadvány jelenik meg az egzotikus, illetve autóbuszos adventi, szilveszteri és karneváli ajánlatokkal. Jellemzően egy-egy új program csak akkor kerül be a katalógusba, ha azt alapos bejárás, feltérképezés előzte meg.
A programok összeállításánál az egyik alapelv, hogy az utasok minél jobban megismerhessék az adott országot, tartományt, annak kultúráját, történelmét, nevezetességeit, de fontos szempont az is, hogy a programok ne legyenek túlzsúfoltak, az utasok számára szórakozás, kikapcsolódás legyen az utazás.
Annak érdekében, hogy a csoportos körutazások, városlátogatások szervezését minél színvonalasabban végezhesse, a cég egyéb kiegészítő utazási irodai tevékenységet csak minimális mértékben végez. Így például foglalkozik utazásközvetítéssel és utasbiztosítások értékesítésével, de nem árul repülőjegyet és egyéb menetjegyeket, nincs valutaváltás, egyéni vízumügyintézés, beutaztatás és más egyéb tevékenység.
Az utazási irodában 27 kolléga dolgozik, közülük 24 rendelkezik felsőfokú idegenforgalmi végzettséggel. A munkatársak által beszélt nyelvek: angol, német, olasz, francia, spanyol, román és orosz.
A Fehérvár Travel kb. 35 idegenvezetőt foglalkoztat, akik közül jópáran az utasok véleménye szerint a szakma legjobbjai közé tartoznak. A célországokban valamennyi idegenvezető jó helyismerettel rendelkezik, azok nevezetességeit, történelmét, kultúráját kiválóan ismerik.
Autóbuszos csoportjainkat kb. 20 luxusbusszal bonyolítjuk le, melyből 4 autóbusz a Fehérvár Travel saját tulajdona (2 hároméves Mercedes Tourismo, 1 kétéves MAN Lion's Coach és 1 egyéves Setra). Alvállalkozóink Mercedes, Scania, illetve MAN típusú autóbuszai is nagyon jó állapotban lévő új vagy néhány éves, légkondicionált luxusbuszok. Rutinos gépkocsivezetőink a célországokban kiemelkedően magas helyismerettel rendelkeznek.
A cég ügyvezető igazgatója műszaki egyetemi diploma, néhány év szoftverfejlesztői gyakorlat és 3 felsőfokú nyelvvizsga (orosz, angol, német) megszerzése után váltott szakmát. Turistaként és idegenvezetőként bejárta a világ számos országát, elvégezte a szükséges idegenforgalmi iskolákat, majd 1996-tól irányítja a Fehérvár Travelt.
A cég fejlődését jól érzékelteti a nyári (tavasztól őszig) katalógusok összehasonlítása:
![]() |
1997. oldalszám: 16 meghirdetett programok száma: 11 meghirdetett csoportok száma: 35 |
![]() | ||
| 1998. oldalszám: 20 meghirdetett programok száma: 17 meghirdetett csoportok száma: 71 |
||||
![]() |
1999. oldalszám: 24 meghirdetett programok száma: 25 meghirdetett csoportok száma: 89 |
![]() | ||
| 2000. oldalszám: 32 meghirdetett programok száma: 30 meghirdetett csoportok száma: 109 |
||||
![]() |
2001. oldalszám: 40 meghirdetett programok száma: 37 meghirdetett csoportok száma: 129 |
![]() | ||
| 2002. oldalszám: 52 meghirdetett programok száma: 46 meghirdetett csoportok száma: 158 |
||||
![]() |
2003. oldalszám: 60 meghirdetett programok száma: 53 meghirdetett csoportok száma: 190 |
![]() | ||
| 2004. oldalszám: 64 meghirdetett programok száma: 57 meghirdetett csoportok száma: 222 |
||||
![]() |
2005. oldalszám: 72 meghirdetett programok száma: 65 meghirdetett csoportok száma: 258 |
![]() | ||
| 2006. oldalszám: 80 meghirdetett programok száma: 71 meghirdetett csoportok száma: 303 |
||||
![]() |
2007. oldalszám: 84 meghirdetett programok száma: 75 meghirdetett csoportok száma: 330 |
![]() | ||
| 2008. oldalszám: 92 meghirdetett programok száma: 80 meghirdetett csoportok száma: 356 |
||||
![]() |
2009. oldalszám: 100 meghirdetett programok száma: 86 meghirdetett csoportok száma: 370 |
![]() | ||
| 2010. oldalszám: 108 meghirdetett programok száma: 93 meghirdetett csoportok száma: 387 |
||||
| » Téli katalógusok | ||||
A Fehérvár Travel rendkívül kedvelt az utasok körében. Évek óta jellemző, hogy a katalógus februári megjelenése után egy hónappal, március közepére az árualap körülbelül 50%-a elkel. Egyedülállónak számít Magyarországon az is, hogy 2003 tavasza óta amikor az iraki háború miatt leállítottuk a törökországi csoportjainkat egyszer sem fordult elő útlemondás a nyári és téli programfüzetekben meghirdetett több mint 2200 csoport közül.
Az iroda által biztosított 5 *-os indulási garancia, az útlemondási biztosítást is tartalmazó részvételi díjak, az egyedülállóknak kedvező társítás lehetősége, a garantált fakultatív programok szervezése egyaránt kedvelt az utasok körében, csakúgy, mint a legkorszerűbb rádió adó-vevős idegenvezetés. Ez utóbbit azon utazásainknál alkalmazzuk, ahol a tapasztalatok szerint erre igazán nagy szükség van.
A cég vagyoni helyzete rendkívül stabil. Ezt mutatja az is, hogy a jogszabályban előírt vagyoni biztosítékot a Fehérvár Travel a magyar gyakorlattól eltérően nem biztosítással oldotta meg, hanem az OTP Banknál elhelyezett pénzbetét formájában. A cég tulajdonában van az a 380 négyzetméter alapterületű irodahelyiség, ahol jelenleg is működik, valamint egy másik 55 négyzetméteres üzlethelyiség Székesfehérvár központjában.





















