
Irodánk a 2008-as év végétől bevezetett egy audiótechnikai rendszert, melynek célja, hogy a csoportos utazásaink alatt az idegenvezetést minél színvonalasabbá és élvezhetőbbé tegyük. A rendszer lényege, hogy minden egyes utasunknak külön rádiós vevőkészüléket, valamint fülhallgatót (idegenvezetőinknek pedig mikrofont és adókészüléket) biztosítunk. A készülékek nyakba akaszthatóak, néhány dkg súlyúak.
A 2012-es évben a csoportjaink kb. 35%-ánál lesznek adó-vevők, elsősorban olyan buszos utazásoknál, ahol a sokéves tapasztalat, valamint utasaink és idegenvezetőink véleménye alapján a legnagyobb szükség van rá. A repülőgépes utazásainknál ritkábban alkalmazzuk a készülékeket, mert meglehetősen problémás az átvitelük a biztonsági ellenőrzésen.
A készülékek kezelése, használata rendkívül egyszerű, lényegében abból áll, hogy ki/be kell kapcsolni őket, ezen kívül a hangerőt lehet még szabályozni. Idegenvezetőink az utazások elején természetesen ismertetni fogják a készülékek használatával kapcsolatos tudnivalókat azért, hogy minden utasunk egyformán élvezni tudja azok előnyeit.
Reméljük, hogy az audiórendszer az Önök legnagyobb megelégedésére szolgál majd.
A rendszer előnyeit az alábbi néhány pontban foglaljuk össze:
|
|

