
Kuala Lumpur látképe, a jobb oldalon hátul a Petronas tornyok
Ezen körutazásunk Ázsia két csodaszép országát, a Magyarországon eddig érdemtelenül elhanyagolt Malajziát és Szingapúrt mutatja be. Mindkét országban a lakosság nagy részét 3 különböző nép teszi ki: malájok (muzulmánok), indiaiak (hinduk) és kínaiak (buddhisták vagy taoisták) élnek együtt békében. A körutazás egyik nagy élményét éppen a különböző népek, kultúrák, vallások megismerése jelenti.
Szingapúrról közismert, hogy a világ egyik legfejlettebb országa, a városállam pazar építészetével a világon csak nagyon kevés ország versenyezhet. Ugyanakkor Malajzia is óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt 40 évben, kiváló infrastruktúrával várja a turistákat.
Mindkét ország az egyenlítő közelében fekszik, ahol a táj, a falvak, a városok szépségét megsokszorozza a buja trópusi növényzet. A nappali csúcshőmérsékletek egész évben általában 30 és 35 fok között mozognak, ennél melegebb csak ritkán fordul elő.
Elutazás Budapestről egyszeri átszállással Malajziába.
Érkezés Kuala Lumpur szupermodern nemzetközi repülőterére helyi idő szerint a délutáni órákban. Transzfer a Kuala Lumpur-i szállodába (3 éj).
Az egész napot Kuala Lumpurban töltjük. Az autóbuszos városnézés során több hosszabb-rövidebb fotószünetet tartunk, például a Petronas tornyoknál (a világ legmagasabb ikertornyai), a Nemzeti Emlékműnél, a Függetlenség terén, a szépen felújított Jamek mecsetnél és a Királyi Palotánál. A nap folyamán látogatást teszünk a híres Madárparkban (a világ egyik legnagyobb madárparkja, ahol a trópusi madarakon kívül az egzotikus vegetációban is gyönyörködhetünk), valamint a Nemzeti Múzeumban (amely kiválóan bemutatja Malajzia történelmét és népeinek kultúráját). A kínai negyedben tett séta közben látjuk majd a színpompás hindu Sri Mariamman-templomot. A nap egyik csúcspontját jelenti a vacsora helyszíne: a forgó étterem a Kuala Lumpur toronyban, mely a világ egyik legmagasabb tévétornya (421 méter magas).
Barangolás Kuala Lumpur környékén. Először a Batu-barlangokhoz látogatunk, ahol egy híres hindu szentély található. Ezt követően a malajziai dzsungellel ismerkedünk, lehetőség sétára, könnyű túrára, a fák lombkorona szintjével egy magasságban található sétaút kipróbálására.
Délután egy nagyszerű kézműves központot látogatunk meg Kuala Lumpur belvárosában, majd a nap hátralévő részében szabad program.
Utazás Kuala Lumpurtól észak felé előbb autópályán, majd kanyargós hegyi utakon a Cameron-hegységbe. Az út mentén néhány pici bennszülött falu is felbukkan. Pihenő a Lata Iskandar vízesésnél.
A Cameron-hegység 1500 méter magasan fekvő hangulatos üdülőhelyei egész évben ideális klímát biztosítanak, a nappali csúcshőmérsékletek szinte mindig 20 és 25 Celsius fok között vannak. Ismerkedés Tanah Ratával, a hegység fő üdülőhelyével, majd látogatás egy pillangófarmon, ahol sokféle egzotikus élőlényt mutatnak be. A nap csúcspontját egy gyönyörűszép teaültetvény meglátogatása jelenti, közben rövid ismerkedés a tea feldolgozási folyamatával.
Szállás a Cameron-hegység egy szép fekvésű szállodájában (1 éj).
Utazás tovább észak felé. Leereszkedünk a Cameron-hegységből, majd Ipoh városa mellett megnézünk egy nagyon érdekes kínai buddhista barlangtemplomot (Sam Poh Tong). A templom épületegyütteséhez tartozó díszkert az egyik legszebb egész Malajziában.
Ezután Perak tartomány szultánjának székvárosával, Kuala Kangsarral ismerkedünk. Fotószünet az Ezeregyéjszaka meséire emlékeztető Ubudiah-mecsetnél, valamint a régi és az új szultáni palotánál.
Kora délután egy különleges helyet keresünk fel, az Orangután-szigetet, mely egy tavon található Bukit Merah városka közelében. Hajóval kelünk át a szigetre. Az orangután egy erősen veszélyeztetett állatfaj, az egész világon sokat küzdenek a faj fennmaradásáért. A szigeten létrehozott létesítmény is az orangutánok megmentését szolgálja. Természetes környezetben ismerkedhetünk meg ezekkel az intelligens állatokkal és életmódjukkal.
Ezt követően megérkezés Penang szigetére a világ egyik leghosszabb hídján keresztül (13,5 km). Szállásunk Georgetown közelében lesz egy tengerparti szállodában (2 éj).
Figyelem: Penang szigete mentén a tenger vize nem elég tiszta ahhoz, hogy ideális legyen fürdésre, a turisták inkább a szállodák úszómedencéit részesítik előnyben.
Városnézés Penang szigetének gyönyörű fővárosában, Georgetownban, melyet az angolok alapítottak, ma nagyrészt kínaiak lakják, és számtalan történelmi nevezetességének köszönhetően része az UNESCO világörökségnek. A legérdekesebb látnivalók a Wat Chaiya Mangkalaram thai templom (a világ egyik legnagyobb fekvő Buddha-szobrával), a kínai Khoo klán pazar temploma és székháza (ahol egy érdekes múzeum a klán történetét is bemutatja), a britek által épített Cornwallis erőd, valamint a tengerbe benyúló mólók mentén a vízre épült faházakból álló városnegyed (egy egészen különleges életforma).
Napközben megnézzük a közeli Kek Lok Si templomot is, a hegytetőn álló építmény a legjelentősebb és talán a leglátványosabb buddhista templomegyüttes Malajziában.
Reggel búcsú Penang szigetétől, utazás autópályán déli-délkeleti irányban Melakába. Útközben megállunk Putrajayában. Kuala Lumpur közelében épült fel az utóbbi három évtizedben ez a gyönyörűszép város, Malajzia új kormányzati központja. Putrajaya még a sokat látott nagy világutazókat is lenyűgözi modern palotáival, parkjaival, tavaival. A rózsaszín márványból épült Putra-mecset talán a leglátványosabbnak számít Délkelet-Ázsiában. Városnézés, majd továbbutazás a melakai szállodába (1 éj).
Melaka Malajzia legrégibb városa, fekvésének köszönhetően a középkor óta Délkelet-Ázsia egyik legfontosabb kereskedelmi központja. Már az európaiak megjelenése előtt a kínaiak, majd az arabok gyarmatosították, az 1500-as évektől pedig előbb a portugál, aztán a holland, végül az angol gyarmatbirodalom fontos városa volt. Mindegyik gyarmatosító rajta hagyta a nyomát a településen, nem csoda, hogy a számtalan szép épülettel, történelmi emlékkel rendelkező város az UNESCO világörökség részét képezi.
Városnézés, majd látogatás a Baba Nyonya Múzeumban, ahol betekintést nyerhetünk a városban élők évszázadokkal ezelőtti életmódjába. Rövid szabad program, majd utazás a Maláj-félsziget déli csücskébe. Két híd köti össze a Maláj-félszigetet Szingapúr szigetével, melyek egyikén átkelve, az útlevél-ellenőrzések és a vámvizsgálat után érkezünk meg a városállamba. Szállás a városközpontban (2 éj).
Egész napos városnézés a szuperlatívuszok városában. Szingapúr nevezetességei közül nehéz egy-kettőt kiemelni, a nap során egyik csoda a másik után következik. Egy kis ízelítő: a városközpont csúcsmodern épületei, panoráma a Marina Bay Sands Hotel tetejéről (3 felhőkarcoló tetejét egy hajót formázó óriási terasz fogja át), a Singapore folyó menti gyönyörű házsorok, a történelmi épületek a brit gyarmatosítás időszakából, a Raffles Hotel (Ázsia egyik legpatinásabb szállodája), a gyönyörűen felújított kínai negyed, a hasonlóképpen szép indiai negyed és maláj negyed, az Orchard Road (ahol több mint 20 hatalmas pláza/bevásárlóközpont van egymás mellett), a botanikus kert felejthetetlen egzotikus vegetációja (legszebb része a Nemzeti Orchidea Kert) stb.
Fakultatív program: Vacsora egy helyi étteremben, majd a Marina Bay Sands Hotel látványos, zenés-lézeres fényshow-jának megtekintése következik. A programunk zárásaként 20-25 perces hajózás a Singapore folyón. Visszaérkezés a szállodába este tíz óra körül.
A fakultatív program ára: 35.900 Ft – egyszerűbb büfévacsorával.
Délelőtt pihenés a szállodában, szabad program, vagy pedig részvétel az idegenvezetőnk által szervezett kiránduláson a híres szingapúri állatkertben.
A délután nagy részét Sentosa szigetén tölti a csoport. Közvetlenül a fősziget mellett található ez a kisebb sziget, ahova kabinos drótkötélpályán jutunk át. Sentosán tucatnyi, a turistákat tömegesen vonzó attrakció épült. A drótkötélpálya kabinjaiból megcsodáljuk a környék pazar panorámáját, majd közösen megnézzük a „SEA Aquarium” nevű óceanáriumot (a világ egyik legnagyobb akváriuma varázslatos tengeri élővilággal). Lehetőség további nevezetességek megtekintésére, a programok kiválasztásában az idegenvezető a helyszínen segítséget nyújt (pl. kabinos felvonózás a sziget felett, Madame Tussauds panoptikum, „Images of Singapore” múzeum stb. Ez utóbbi rendkívül látványos formában meséli el Szingapúr történelmét.)
Sentosa szigete után kora este visszautazás a belvárosba, rövid szabad program a bevásárlóközpontok utcájában, az Orchard Roadon vagy zuhanyozási lehetőség a szállodában. Útban a reptér felé a városállam egyik különleges attrakciójának, a „Gardens by the Bay” nevű parknak a megtekintésével búcsúzunk Szingapúrtól. A parkban található, 18-50 m magas mesterséges óriásfák este színesen világítanak, lombkoronájukat „égi sétaút” köti össze, ahonnan lenyűgöző a kivilágított város látványa.
Késő este transzfer a repülőtérre, éjfél körül elutazás Szingapúrból egyszeri átszállással Budapestre.
Érkezés Ferihegyre a kora délelőtti órákban (helyi idő szerint).
Figyelem: A programok sorrendje a nyitvatartások függvényében felcserélődhet.
11. éve folyamatosan a Fehérvár Travel kínálatában